A műterem

Történt egy nap, hogy úgy döntöttünk, leszámolunk a régi istállóépülettel és kialakítjuk a műhelyem. Egy olyan teret, amely méltó az alkotásokhoz, ahol nem kell magyarázkodni, ha jön valaki. Ahol kényelmesen le lehet ülni, nem potyog a padlás fadeszkái közül a fekete por.

A kérdés már csak a mikor volt?

Nappal nincs rá idő. Elfoglaltságot ad legfőképp a kislányunk, aki egész nap, miután felkel, igényli a foglalkozást. Néha azért ő is besegített, mikor átcsúszott a munka nappali műszakba is. Reggel és este a kutyák, lovak rendezése, nappal a gyermeknevelés mellett a háztartás. Leginkább este 10-től érünk rá, úgyhogy a kávé legyen velünk és menni fog! Éjjelente, mint a baglyok stafniztunk, gipszkartonoztunk, gletteltünk, festettünk, álmennyezetet raktunk, ajtót szereltünk, padlót ragasztottunk, polcokat építettünk, párkányt fúrtunk, lakkoztunk, tapétáztunk és íme:

A látvány kárpótolja a sokszor hajnali 4-ig tartó munkát, a ragasztótól összeragadt kezeket, a festéktől agyonfröcsögött ruhákat. Két szakemberre azért nagy szükségünk volt. Az egyikre a megrázó élmények elkerülése miatt, egy villanyszerelő barátunkra, és a logóm szakszerű felragasztásához a bősárkányi Ponyvamanufaktúra dekoros munkatársára. A többit mi, saját erőnkből, néha youtube videókat nézegetve arról, mit hogyan kell. Na de ne a szavak beszéljenek, hanem a képek helyettem:

Share This